Kowalsky meg a Vega
Nem igaz! Vagy mégis?
Augusztus 2-án debütált a Kowalsky Meg A Vega Ötcsillagos című új lemezének első klipje, mely a Nem igaz! című számra készült. A június 22-én megjelent album dalait már javában turnéztatják a srácok, ennek keretében hétfőn a Zöld Pardonban is felléptek, ahol a koncert után le is vetítették a friss filmanyagot.
Popszakmába bújt világi szerzetes
Balázs Gyula nevét hallottad-e már? Segítek: úgy hívják, Kowalsky. De a Kowát jobban bírja, a barátai csak így hívják. És azt tudod-e, mi a világ lényege? Persze hogy tudod! Lehet, hogy már néhány élete rájöttél, lehet, hogy csak most, de az is előfordulhat, hogy majd a következők egyikében… VIDEO!
Bornyitó fogtechnikus és vuvuzelázó Lovasi
Az EFOTT zárónapja teltházat hozott, legalábbis nem sok szabad négyzetcenti maradt Orfűn szombaton. A Kowalsky meg a Vega és a Kispál és a Borz vette birtokba utoljára a nagyszínpadot. Előttük a Belga bazmegolt, utánuk pedig az OTP junior sátorban az új Anima SS csinálta a bulit.
EFOTT: még ma is dübörög
Orfűn szombaton sem marad hely a csendnek. Az EFOTT zárónapján rengeteg hazai banda várja a fesztiválozókat. Ott lesz többek között a Belga, a Kowalsky meg a Vega, a Kispál és a Borz, a Vad Fruttik, a Nemjuci…
Om, spirituális esszencia és öt csillag
És persze Kowalsky meg a Vega. Ötödik nagylemez. 2010 június 22. Alexandra Records. Megint nem kellett csalódnunk, Kowáék egy nagyon mély albummal rukkoltak elő. Úgy is mondhatnánk, folytatták az eddigi zsivány pop hagyományát.
