klip
Serbán Attila első popdala
A Madách Színház fiatal művésze, Serbán Attila musical szerepálmok sorát tudhatja már maga mögött: volt már József (József és a színes szélesvásznú álomkabát), Júdás (Jézus Krisztus Szupersztár), vagy épp Freddie Mercury (Egy bohém rapszódiája). Ám az is köztudott róla, hogy kacsingat a popzene felé is, ezért nagy álma egy olyan szólóalbumot is megjelentetni, melyen csupa új, számára írt dal található.

Galaktikus diszkó a Mantra Pornótól!
Új klipjével jelentkezik a Mantra Porno zenekar, melynek Kérek Lakást címen kiadott korongja már kapható a boltokban és az Interneten. A Disco galaxy rajzfilmes animációt idéző vadonatúj klipjét cikkünkben megnézheted!
Őszi hits and clip avagy Őszi tájkép
A nagy sikerű és közkedvelt Summerhitze sorozatunknak köszönhetően elért minket a késztetés, hogy tovább vigyük a hagyományt. Így tehát őszi slágereket gyűjtünk csokorba, és mesteri módon bemutatjuk őket, ahogy csak a KulturCafe.hu tudja!
Őszi hits and clip avagy Szívzuhogás
A nagy sikerű és közkedvelt Summerhitze sorozatunknak köszönhetően elért minket a késztetés, hogy tovább vigyük a hagyományt. Így tehát őszi slágereket gyűjtünk csokorba, és mesteri módon bemutatjuk őket, ahogy csak a KulturCafe.hu tudja!
Sommerhitze, avagy +1 sláger!
Bár az ígért tíz nótát és klipet publikáltuk, úgy gondoltuk, teszünk rá még egy lapáttal, hátha kicsit alábbhagy a kinti szakadó eső... +1 sommerhitze, melynek címe: Ne pisálj bele a Balatonba! Felelősséget természetesen nem vállalunk! :)
Sommerhitze, avagy tíz nóta a nagy magyar nyárról 9.
A derék német nyelv a Sommerhitze szóval fejezi ki a kibírhatatlan, gatyarohasztó hőséget. Most a kutyaharapás szőrivel-elvnek áldozva Sommerhitze ellen Sommer-hitzeket, vagyis jó magyar nyári slágereket ajánlunk.
Sommerhitze, avagy tíz nóta a nagy magyar nyárról 10.
A derék német nyelv a Sommerhitze szóval fejezi ki a kibírhatatlan, gatyarohasztó hőséget. A kutyaharapás szőrivel-elvnek áldozva mi is egész nyáron Sommerhitze ellen Sommer-hitzeket, vagyis jó magyar nyári slágereket ajánlottunk. Bár a hideg megjött, mi befejezzük, amit elkezdtünk!
Sommerhitze, avagy tíz nóta a nagy magyar nyárról 8.
A derék német nyelv a Sommerhitze szóval fejezi ki a kibírhatatlan, gatyarohasztó hőséget. Most a kutyaharapás szőrivel-elvnek áldozva Sommerhitze ellen Sommer-hitzeket, vagyis jó magyar nyári slágereket ajánlunk.
Sommerhitze, avagy tíz nóta a nagy magyar nyárról 7.
A derék német nyelv a Sommerhitze szóval fejezi ki a kibírhatatlan, gatyarohasztó hőséget. Most a kutyaharapás szőrivel-elvnek áldozva Sommerhitze ellen Sommer-hitzeket, vagyis jó magyar nyári slágereket ajánlunk.
Sommerhitze, avagy tíz nóta a nagy magyar nyárról 6.