jazz

Dívák a Jazztavaszon

A Művészetek Palotája idén is jazzel köszönti a tavaszt, a négy Grammy-díjjal büszkélkedő Dianne Reeves május 7-i produkcióját az új generáció legsikeresebb énekesnőinek fellépései követik. Kozma Orsi, Szőke Nikoletta, Harcsa Veronika és együtteseik lemezbemutatókkal, rendhagyó koncertekkel hangolnak a Müpában a tavaszra.

Tovább

Itt az új lemez, a Pieces!

2010-ben tényleg rengeteg lemez jelent meg. A pozitív amellett, hogy sok zenei csemegét kaptunk, nem más, minthogy a minőségük is hasonló arányban van a mennyiségükkel. A jazzen belül is igaz ez. Itthon az egyik legújabb darab a Sárik Péter zongorista triójának új albuma, mely a Pieces névre hallgat.

Tovább

Jazz és szimfonikusok - Jazz és tánc

A nem mindennapi est – melynek keretében 24 jazz-muzsikus, egy szimfonikus zenekar és 10 táncos lép fel – első részében a Magyar Jazzművészek Társaságának három muzsikusa által komponált műveket a Társaság tagjai adják elő szimfonikus zenekarral. A két műfaj találkozása egy harmadikat hoz létre, és magában hordozza az izgalmas zenei megújulás lehetőségét, a nagyzenekari hangzás és az improvizációs zene ötvözésével.

Tovább

Hajdu Klára karácsonyi ajándéka

Öt klasszikus, ám "jazzesített" karácsonyi dalt kapunk a 2010-es év végén a Balázs Elemér Groupból is ismert énekesnőtől ajándékba. A kislemez Hajdu Klára első önálló albuma, melyen kiváló zenészek adják az énekalávalót.

Tovább

Szakcsiék klímaváltozást hoztak ősbemutatójukkal

Négy, nagyon sok formációból ismert jazz-muzsikus. Egy teljesen új, a klasszikus, a jazz és a világzenéből építkező program. A címe Tükrök. Ezen később gondolkodtam el, és rájöttem, hogy nagyon illik erre a projectre. Elmondom, miért.

Tovább

Palya Bea mozdulatlan utazása

Szeretek tegeződni. Az olyan közvetlen, őszinte, baráti… Szia! Képzeld, Kaposváron járt Palya Bea! Augusztus 15-én este adott koncertet Dés Andrással és Lamm Dáviddal. Elöljáróban annyit mondok neked, hogy szőrfelállítós, égigéneklős, mondanivalótól hemzsegős, palyabeásan bizsergetős volt.

Tovább

JAZZY TOWER, Budapest új szabadtéri szórakozóhelye

A főváros legújabb nyári szórakozóhelye megnyitja kapuit június 4. szombaton a Margitszigeti Víztorony lábánál. Az emlékmű 100 éves születésnapja alkalmából 4 nagykoncert is várható a nyár folyamán.

Tovább

Dés András Quartet Balatonbogláron!

November 27-én, vagyis most szombaton este nyolckor Balatonbogláron a sokak által ismert és a jazzért minden áldozatra képes Szalai Tücsinek köszönhetően egy fantasztikus hazai formáció, a Dés András Quartet fog fellépni a művelődési házban!

Tovább

Szakcsi Lakatos Béla első szóló jazz-lemezfelvétele!

A magyar jazz zene nemzetközi nagykövete kivételes és ritka produkcióval ajándékozza meg közönségét a Budapest Jazz Clubban, miközben régóta dédelgetett álmát is valóra váltja, hiszen a szóló koncertről lemezfelvétel készül.

Tovább

Folytatódik a Jazzy Pub!

A nyári szünet után megszépülve, új hangrendszerrel és fantasztikus koncertekkel indul a Jazzy pub második szezonja, szeptember 17-én. A nyitó napon pénteken a Megasztár 4 Győztese Király Viktor lép fel zenekarával.

Tovább